|
Shannon és Fred
Orsi 2005.12.04. 16:04
1.,2., és 3., 4. rész (egyenlőre ;-D)!
Első rész:
-Hallottátok, srááááácok!!! –jött be a Griffendél klubhelységébe Lee Jordan.
-Már megint mit? –nézett ki könyve mögül az egyik felsőbb éves.
-Valaki inda erdőt telepített Piton szobájába!!!! Fred, George, fantasztikusak vagytok!!
-Mi? –kérdezte Fred. És kétkedve nézett testvérére. –Most kivételesen nem…-de ekkor tajtékozva bejött Piton.
-Maguk szerencsétlenek, ezért kicsapatom magukat! Azonnal velem jönnek. –az ikrek tudták hogy róluk van szó, de azt nem, hogy ki követte el a csínyt. Kivételesen nem ők voltak. Tényleg nem. Komolyan nem! Piton irodájához értek. Közben persze azon törték a fejüket, hogy ki tehette ezt? Ha nem ők… Márpedig ha nem váltak idő közben alvajáróvá, akkor nem ők voltak! Beléptek a szobába. A kegyetlen tanár leültette őket egy-egy székre, és épp hozzákezdett volna a fenyegetőzéshez, szitkozódáshoz, ordibáláshoz, amikor kopogtak. Mármint inkább berobbantak az irodába. Egy fekete hajú, zöld szemű lány volt az. Az alakja szinte tökéletes volt. A kezében a pálcája és egy utazótáska volt. Mosolygott, mint a vadalma!
-Boldog szülinapot, bácsikám!!! –mondta mosolyogva. Fred felfigyelt a lány hangjának különös dallamára. Aztán észrevette vállára omló fekete haját, és villogó zöld szemeit. Pár pillanattal később meglátta, milyen szép, ha mosolyog. És… aztán… gyorsan elfordult… Ilyen még nem érzett… George látta hogy valami nincs rendben, de jobban izgatta az imént hallott mondat. „szülinap” Ezen filózott egy darabig. –Apa elküldött, hogy legyek itt ezen a híres-neves Karácsonyi Bál izén meg köszöntselek fel! Hát itt vagyok!!! Íme!!! Az indákat tőlem kaptad, ajándékba. Valami különleges bájitalt termelnek, amit ha… -ekkor észrevette a szobában ülő két fiút. –Sziasztok! –odasétált és kezet fogott velük, amitől George meglepődött, Fred meg szóhoz sem jutott. –Shannon Triently vagyok! És…
-Tanulók kifelé! –mennydörgött Piton, mire George indulni készült, Fred viszon nem mozdult. Le sem vette a szemét a lányról. Testvére gyorsan bokán rúgta. A fiú vette a lapot, és kiviharzottak a az irodából.
-Mi a gond Pers? –kérdezte kaján vigyorral a lány.
-Minha nem tudnád, Shannon! Tudom hogy utálsz hát miért jöttél ide?
-Mondtam, apa küldött! A vén kecske, makacs mint mindenki ebben a családban. Én nem utállak! Na jó, talán icipicit… -mosolygott- de talán maradhatnék néhány hetet ugye? Még soha sem voltam bálon! –és mosolygott, és mosolygott, és mosolygott.
-Legyen. De ne merészeld még egyszer vén kecskének nevezni az apádat!
-Oké. Szóval, hol alszom? –mosolygott tovább.
###
A folyosón az ikrek beszélgettek.
-Most mi lesz? –kérdezte George. –Tiszta kínos, hogy nem mi voltunk, hanem egy csaj. Most mit csináljunk?
-Láttad? –kérdezte Fred, kicsit extázisban.
-Persze. Piton így még nem égett le senki előtt! Vicces volt! De mit mondjunk?
-Azt hiszem, elhívom a bálba.
-Kit? Pitont? Érdekes lenne! –nevetett George.
-Nem! Dehogy! Shannont!
-Mi? De ő Piton rokona! Láttam hogy valami nincs rendben veled, de azt hittem neked is az a bajod, mint nekem!
-Jaj, ugyan már! Nem érdekel mit mondunk! Csak az a lány…
-Nem érdekel mit mondunk? –háborodott fel George.
-Nem igazán, de inkább…
-Ha nem érdekel, akkor nincs is értelme beszélgetnünk! Én azt hittem fontosabb vagyok neked mint egy lány akit ma láttál először!
-Nem erről van szó, csak most nem tudok erre figyelni! Tényleg nem! Bocs.
-Ez kedves. Na szia. –mondta George, és elviharzott. Fred máris kezdte érezni tettének súlyát, de nem volt képes erre koncentrálni, csak az a szempár járt a fejében. Csak az. Semmi másra nem tudott gondolni. Elindult sétálni, hogy egy kicsit kiszellőztesse a fejét. Nagyon furcsán érezte magát… Kiment a kertbe, a tó mellé.
###
Fél óra múlva már inkább azon gondolkozott, hogy mivel tudná kiengesztelni a testvérét. Érezte, hogy ezzel nagyon megbántotta Georgeot. Most voltak haragban először, úgy igazán, mióta megszülettek. Ott ült a tó partján, és a sötétségbe nézett. (mivel idő közben beesteledett) Ekkor reccsent egy ág mögötte. Megfordult, de csak egy sötét árnyat látott felé közeledni. Először azt hitte ikertestvére az. De hamar kiderült , hogy nem.
-Van itt valaki? –kérdezte félénken egy hang. Vagy inkább az a hang… Shannon. Fredben megint, megmozdult valami, de most egy kicsit higgadtabb maradt.
-Van. De attól még maradhatsz. Ketten is elférünk.
-Ez igaz. Shannon vagyok, de inkább Shana…
-Én meg Fred, de inkább… Fred. –a lány egy kicsit nevetett. Csengően, és szépen.
-És mond csak Fred, hideg ez a tó, vagy mi?
-Mivel mindjárt havazik, eléggé.
-Kár… -sóhajtott Shana.
-De te már ismersz engem. Piton, mármint a tanárúr irodájából.
-Rólatok hitte azt hogy ti indáztátok be a szobáját?
-Aha.
-Vicces! Utálom ezt a pasast!
-Komolyan?
-Igen. Csak ő anyukám bátyja. Ez van.
-Sajnállak.
-Köszi. –ezután egy darabig csend volt. –Miért vagy ilyen szomorú? –kérdezte csendesen.
-Én, összevesztem a testvéremmel.
-Először?
-Igen. De ezt honnan gondoltad?
-Nekem is van egy húgom. És amikor először összevesztünk, majdnem belehaltam. Szörnyű volt. De aztán kibékültünk. Jót nevettünk az egészen. Tényleg. Biztos nem lesz semmi baj!
-Ezt komolyan gondolod? –kérdezte a fiú.
-Persze. –válaszolt a lány. –És, hogy tetszettek az indáim?
-Remekek voltak! –kezdett felvidulni Fred.
-Ugye! Szerintem is!
-De lehettek volna jobbak is, ha például bűzlenek, vagy sípolnak, így csak indák.
-Hé! Ne kritizáld! –mondta a lány, és egy kis vizet fröcskölt a fiú arára. És nevetett. Fred sem hagyta válasz nélkül a dolgot. Visszafröcskölt. Ennek az lett az eredménye, hogy csurom vizesen tértek vissza a kastélyba. Fred szép élményként zárta a szívébe ezt az estét. De Shannon sem volt közömbös...
###
Másnap hajnalban az ikrek beszélgettek.
-Én nagyon sajnálom George!
-Én is. Nem kellett volna így kibuknom…
-Akkor nincs harag?
-Nem birok ki így még egy estét, szóval nincs! –megölelték egymást. George elment, hogy hozzon egy ki kaját, ugyanis nem volt képes enni, tegnap úgy hiányzott neki a testvére.
Fred közben visszament a tóhoz, oda hol tegnap a fröcskölési jelenet zajlott. Shana ott ült és a messzeségbe révedt.
-Szép jó reggelt! –köszönt vidáman Fred.
-Nos, kibékültetek?
-Ki! Szerencsére.
-Na látod! Minden rendben, a madarak, dalolnak, az ég kék, satöbbi. –Fred leült mellé.
-Szeretnék tőled kérdezni valamit.
-Halljam! Csak nem valami szörnyű gazetettet követtél el az én drága bácsikám ellen?
-Ki kell ábrándítsalak, de nem. Csak azt szeretném megkérdezni, eljönnél-e velem a bálra…
-A Karácsonyi Bálra?
-Igen.- felelt halkan a fiú.
-PERSZE!!! –kiáltotta a lány. És olyan vidáman mosolygott, mint még soha. Ez szívből jövő vidámság volt. Megölelte Fredet. –Köszönöm!- suttogta a fülébe, majd adott egy puszit az arcára. Még egyszer megölelte, majd elrohant a kastély felé.
Második rész:
Shannon nagy boldogságában nem tudta mit is csinálhatna, végül mégis úgy döntött, visszamegy Pitonhoz, és bosszantja egy kicsit. (jó szokásához híven) Nem lepődött meg, amikor belépve bácsikáját az íróasztala fölé görnyedve találta, mogorva képpel.
-Jó reggelt! Mi jót csinál ma az én kedvenc nagybácsim?
-Valamit, amihez semmi közöd, Shannon. Kérlek, távozz!
-Még mit nem! Inkább el leszek itt a szobádban.
-Nincs valami dolgod? –morgott a férfi.
-Várj, engedd, hogy gondolkozzak… NINCS! –nevetett a lány.
-Mitől vagy ennyire… boldog?
-Hát… -Shana fején egy pillanatra átfutott a gondolat, milyen jó lenne valakivel megosztani, ezt a fenomenális élményt… de azért mégsem a bácsikája erre a legalkalmasabb személy. –csak úgy. De most…
-Elmész? –kérdezte idegesen Piton. A lány vágott egy fájdalmas grimaszt, és kisétált a szobából. Piton egy megkönnyebbült sóhajt eresztett el, Shannon pedig róni kezdte a folyosókat. Otthon, a kis varázsló városkájában, ahol a húgával, és a szüleivel élt, mindig volt kihez szólnia. Mindig volt, aki meghallgassa, és csevegjen vele. Vagy csak meghallgassa. Mert hát, eléggé szeretett beszélni. És sok mindent szeretett még, pl. a repülést. Imádott repülni. Sok érdekes dolgot csinált már. Alapjában véve kedves és őszinte lány volt, ami szívén, az a száján féle ember volt… És ez sok mindenkit zavart is. Érdeklődött szinte minden iránt, de feltett szándéka volt, hogy vagy hivatásos kviddics játékos lesz, vagy lesz egy saját cége. Nem szerette, ha parancsolgatnak neki, sőt ezt kifejezetten gyűlölte. De hiába szeretett beszélni itt nem tehette, hiszen nem igazán ismert senkit, akivel olyan bizalmas dolgokról tudott volna beszélni, hogy meghívta egy fiú a bálba, akit csupán egy napja ismert, de nagyon tetik neki. Tetszett neki, mert különleges volt, és kedves és rendes és… hát kissé nagyon nagyon tetszett neki. De jóformán senkit sem ismert csak Fredet, és Pitont hát nem igazán tudott senkinek sem lelkendezni, ujjongani, üdv rivalgani, pedig ehhez lett volna kedve… Ezért inkább elindult, hogy új emberekkel találkozzon. Lehetőleg minél gyorsabban elhagyta a Mardekár kastélyszárnyát, mert semmi kedve sem volt mardekárosokkal barátkozni.
###
Fred visszament a klubhelyiségbe, és gyorsan megkereste Georgeot.
-Nos, kivel mész a bálba? –kérdezte Fred.
-Még nem igazán tudom. Mondjuk Angelinával… -válaszolt testvére.
-Szuper. Akkor ezt letudtuk. És Ron? Ő kivel megy?
-Nem tom’, de hogy hogy letudtuk, te kivel mész?
-Én Shanonnal…
-Piton unokahúgával? Ezt nem mondod komolyan!
-De… Miért? Baj?
-Nem… csak meglepő… Mindegy.
-De téged nem zavar, ugye? –kezdett aggódni Fred.
-Nem… Csak mondjuk, szólhattál volna róla…
-Nem volt időm, csak úgy jött… De nem haragszol érte?
-Nem… Dehogy, még csak az kéne… Viszont, megyek és szólók Angie-nak.
-Rendben! –sóhajtott megkönnyebbülten a fiú, és testvére távozása után, azon kezdett gondolkozni, mi legyen a Weasley-ikrek következő nagy dobása…
###
George eközben megkereste Angelinát, és elhívta a bálba. (Szerencsére sikeresen) Beszélgetésük a keleti folyosón zajlott, egy fordulónál… Szemtanúja volt egy pár diák, és fültanúja még valaki… Shana. Mivel az ikrek hangja teljesen egyforma volt, nem tudott különbséget tenni a hangok között. Megállt a forduló másik oldalán, és végighallgatta a beszélgetést. Biztos volt benne, hogy Fred hívta el a számára ismeretlen lányt. Sok mindent hallott a Weasley-ikrekről, és simán el tudta képzelni, hogy őt is csak átverték, mint már annyi mindenkit, ebben az iskolában. Hiába volt addig vidám, és felszabadult, a jókedve percek alatt elszállt. A helyére, pedig mély bánat érkezet… az első pár órában. Aztán már nem is megbántottnak, hanem sértettnek érezte magát… Ennyire még nem volt szomorú, szinte soha. Csak arra tudott gondolni, hogy mennyire félreismerte Fredet. Pedig olyan kedves volt vele, és szinte biztos volt abban is, hogy ő is tetszik a fiúnak. Nem igazán értette, hogy mivel érdemelte ki ezt a gonoszságot. Céltalanul bolyongott a kastélyban, és legalább hatszor eltévedt. Ha nem többször. Észre sem vette, hogy közben beesteledett. Semmi kedve nem volt vacsorázni, sem aludni, ezért inkább visszament a tóhoz, mint tegnap.
Harmadik rész:
Közben az ikrek a vacsoránál ültek, és szívélyesen fogadták a gratulációkat, amiket a nyugati folyosó padlójának örökké-csúszóssá-tételéért zsebelhettek be. A csúszós padlón a diákok kedvükre korizhattak, de a tanárok… Hát ők nem nagyon tudtak korizni. Szerzek egy jó napot a nyugati folyósón sétálóknak. (És egy rosszat Argus Fricsnek, de ezért senki nem zavartatta magát…) Utána felvonultak a klubhelyiségbe, ahol többen leültek tanulni. Na, Fredék nem… Ők inkább egy sarokba elvonulva folytattak értekezést…
-Ez a csúszós padló, tényleg iszonyat jó volt! –lelkendezett George.
-Az bizony. Csak kár hogy nem tudjuk visszacsinálni… -nevetett Fred.
-Sajnos…-ironizált testvére. –Tényleg, mi van Shannonal?
-Nem tudom… Reggel óta nem láttam! Angelina jön veled, ugye?
-Persze! Mégis mit gondoltál?
-Ó, jaj bocsáss meg mr. Casanova… -nevetett Fred.
-Na jó…De hogy hogy nem láttad? Eltűnt vagy mi?
-Nem… Csak nem láttam… Reggel óta… Az nem jelenti azt, hogy eltűnt… Legalábbis nagyon remélem, hogy nem.
-Te tényleg eléggé belezúgtál a csajba! Na ilyennek sem láttalak még… -mosolygott George.
-Ne félj, majd jössz te is… Egyébként nem zúgtam bele!!!
-Áh, dehogy…
-Hagyj békén George! Ne játsszuk azt, amit vagy 10 éve!
-Jól van, na. Én most felmegyek, és megpróbálom megkeresni, hogy mivel tüntethetjük el a korcsolyapályát… Vagy esetleg tehetünk a helyére valami… mást! –az ikrek egymásra vigyorogtak. –Mentem! -A lépcsőről azonban visszafordult, és vigyorogva hozzátette:
-Tudom ám, hogy bele vagy zúgva, Fred… Ezt nem tudod tagadni, de nem ám! –és vigyorogva elindult fölfelé. Fred még a lépcső aljához rohant, és testvéréhez vágott egy radírt… Vagy valami hasonlót. George még visszafordult és kinyújtotta a nyelvét… Aztán eltűnt a lépcsőfordulóban. Fred pontosan tudta miért ment el a testvére. Gondolta tényleg megkeresi Shannont… Végül is órák óta nem látta… És ez valahogy rossz érzéseket keltett benne. Nem tudta, hogy hol lehet, de volt egy sejtése… Tehát elindult a tóhoz.
###
Shannon már több órája üldögélt a parton… Szinte teljesen megnyugodott, végre. És fázott is, szóval elindult vissza a kastélyba. Freddel nagyjából félúton találkoztak. Egy kövesút-szerűségen. Egy magas főnixet formázó utcai lámpa alatt. Fred a lehető leglelkesebben üdvözölte a lányt.
-Szia! Reggel óta nem láttalak. Mi van veled? –kérdezte.
-Nem mintha érdekelne téged, de pocsékul vagyok! –és tovább indult volna. De a fiú megfogta a karját, és gyengéden visszahúzta.
-Mi a baj? –kérdezte halkan, és meglepetten.
-Semmi. –mondta durcásan a lány, és megint tovább indult volna, de Fred megint visszahúzta. És kérdőn a szemébe nézett. –Hagyj békén, Fred! És engedd, hogy elmenjek.
-Felőlem mehetsz, de csak velem együtt! –Shana, sóhajtott, és tovább indult, de a fiú ment mellette. –Mondd el mi a baj! Én tudok segíteni! Biztosan tudok. Mondd el!
-Nem mondok neked semmit. Hagyjál békén légy szíves.
-Addig nem, amíg el nem mondod, hogy mi történt veled reggel óta!
-Ne akard tudni, jó! Szállj le rólam, örökre! –Shana szinte már ordított.
-Nem! Nem hagylak békén, és szállok le rólad örökre, ameddig el nem mondod mi a bajod! –Fred a déli folyosóig győzködte Shannont, aki végül beadta a derekát, és rendesen kiosztotta a fiút, aki végül már nem csak kíváncsi volt, hanem ideges is, de ez a kirohanás eléggé letaglózta.
-Tudni akarod hogy mi a bajom? Komolyan? Hát akkor megmondom, TE vagy a bajom, érted, TE! Mert egy szemét, kétszínű, gonosz, dög vagy! És ha nagyon tudni akarod, utállak! Komolyan! És nem értem hogy, hogy lehet valaki ennyire képmutató. Nem akarlak látni! Soha többet. Tiszta szívemből gyűlöllek! –Shannonnak a mondandója végére patakokban folytak a könnyei. Úgy rohant el. Otthagyta a döbbent fiút, a déli folyosó közepén. Fred egy darabig állt ott, mint egy szobor. Nem tudta, mivel érdemelte ki ezt a kifakadást. El sem tudta képzelni mi lehet a baj. Elindult a klubhelységbe. George-al akart beszélgetni. Az úton arra is gondolt, hogy a csúszós folyosó miatt. El sem tudta képzelni mit csinálhatott… A klubhelységbe vezető úton elcsúszott, azon a bizonyos csúszós padlón. Szerencséje volt hogy épp senki sem járt arra.
###
Mikor visszaért a klubhelységbe, azonnal felment és megkereste Georgeot. Gondolta segít neki kitalálni valami újat a folyosóra. Elkezdtek beszélgetni.
-Szerinted, mi legyen helyette? –kérdezte George.
-Nem tudom.
-Mit szólnál egy tóhoz?
-Aha.
-Vagy egy mini kviddics pályához.
-Ja.
-Esetleg, egy újfajta kövezethez. Valami olyannak, ami Fricsnek is tetszik.
-Jó.
-Fred?
-Aha.
-Fred?? –kérdezte még egyszer George.
-Tessék!
-Mi bajod van?
-Miért?
-Mert a folyosóra olyan színű kövezetet javasoltál, ami elnyeri a mi nagyrabecsült gondnokunk tetszését.
-Bocs…
-Na! Mi baj van?
-Semmi.
-Tudod, hogy ezt nem hiszem el, ugye?
-Persze, hogy tudom… De…
-Összevesztél Shannonal?
-Ezt meg honnan veszed?
-Rád kell nézni! Na mesélj!!! –Fred szépen elmesélte lehangoló történetét, de testvére válaszolni már nem igazán tudott. Mert feljöttek a többiek. Fred szinte még soha nem aludt el ennyire szomorúan. De Shannon sem. George még akkor elhatározta, hogy másnap megkeresi a lányt és kiszedi belőle mi baja van a testvérével. Nem nagyon bírta elviselni, hogy a testvére, aki mellesleg cinkostársa és legjobb barátja is egyben, így szenvedjen.
4. rész:
George másnap kora hajnalban felkelt (ami nagyon nagy teljesítmény tőle). Igaz hogy rettentő korán volt, de az sem érdekelte volna, ha éjfélkor kell kézen állva a csúszós folyosón csúszkálnia. Ő akkor is elment volna. Arra sem volt kíváncsi, hogy mi van, ha a lány Piton szobájában alszik. Neki eltökélt szándéka volt, hogy felkelti és kifaggatja, hogy mit is csinált a testvérével. Eltökélt szándéka volt az is, hogy bármi áron eléri, hogy Fred ne legyen ilyen szomorú. Egyszerűen nem bírta elviselni, hogy a bátyja ennyire kínlódik. Valahogy ő is gyötrődött vele. Nagyon pocsékul érezte magát, és utálta, hogy azt kell látnia, a Fredet így megbántotta valaki. Ha fiú lett volna az illető, és nem ilyen helyzetről lenne szó, az a bizonyos illető, már kígyó sapkával, vagy levakarhatatlan feltűnő feliratokkal mászkálna. De most nem ilyen dolog történt, és George tudta ezt. Sőt azt is tudta, hogy Fred ugyanezt tenné a helyében. Tehát most ment, és pontról pontra kitalálta, mit is fog mondani… Aztán el is felejtette. Aztán megint kitalálta, és újra elfelejtette. Nagyon szerette volna, ha tud segíteni a testvérének. Most érezte először ilyen erősen, hogy mennyire kötődik a bátyjához.
Sétált egy darabig, és nem volt olyan szerencséje, hogy a lány szembejött volna vele a folyosón. Odasétált Piton irodájához. Valami motoszkálást hallott bent. Tanára valószínűleg bent lehetett. Elgondolkozott egy pillanatra, hogy mit is mond majd, hogy milyen ürüggyel keresse Shannont. Szinte semmi sem jutott eszébe. De mégis rátette a kezét a kilincsre. És lenyomta… amikor… Belülről kinyitották. George nagyon megijedt, hogy most annyi neki… De… Shana volt az.
-Te mi a fenét keresel itt??? –rivallt rá egyből a lány.
-Én… George vagyok! –kezdte egyből a fiú. El akart kerülni minden félreértést…
-George?
-Fred testvére. Mert ő alszik, mint minden értelmes lény, ilyenkor.
-Ebben van valami…
-Hát persze hogy van! Korán van!
-És mit akarsz? –kérdezte gyanakodva a lány. De azért egy kicsit örült neki…
-Beszélni, veled!
-Tessék, most beszélünk!
-Jó! Szóval, mit csináltál Freddel?
-Én?! Semmit!
-Na persze! Akkor azért van így maga alatt, mert nem történt semmi. Persze, ez nagyon valószínű.
-Ő van maga alatt? Akkor én mit… -itt egy percre elbizonytalanodott.
-Te mit? –kérdezte George.
-Én mit… -megint elgondolkozott egy pillanatra.
-Te mit mit?
-Én… -és belehasított a felismerés. –Nem TE hívtad el azt a lányt a Bálra?
-Kit?
-Hát… Egy… Izé… egy… lányt…
-Angelinát??
-Nem tudom… Biztos.
-Komolyan?
-Igen. De ez miért ilyen fontos?? Inkább azt meséld el, mit csináltál Freddel! –Shannon szépen elmagyarázta neki, hogy mi történt… De ekkor megjelent Piton és nem folytathatták az értekezést… A férfi elhívta a lányt.
###
George visszament a hálókörletbe, és később Freddel elindultak az óráikra. Egész nap azt kellett néznie, ahogy testvére szenved, mert megbeszélték Shannonal, hogy nem szól az igazságról, mert azt a lány akarja közölni… Tehát egész nap azt nézte, hogy hogyan gyötrődik, őrlődik, kínlódik és gyötri magát a bátyja… Pocsék egy nap volt mindkettőjük számára.
Eközben Shannont Piton gyötörte, egy majdnem két órás prédikációval, hogy mit vár tőle, amíg itt van, hogy ne járassa le, hogy próbáljon meg legalább egy-két tanórára bemenni a vele egykorúakkal, meg persze fenyegetőzött, szitkozódott stb. stb. … Mire kiengedte a lányt, az hiába kereste Fredéket sehol sem találta… Tehát a mai utolsó lehetősége a vacsora utáni időszak volt, amikor a diákok a klubhelységeikben lebzseltek… Hát ezt használta ki. Szépen megvárta, amíg valaki bemegy, és ő is bement vele. Fredet, és Georgeot, neki háttal látta meg. Az asztalnál ültek, és írtak valamit. Shannon odament Fredhez, és hátulról eltakarta a szemét.
-Ha azt mondom, hogy sajnálom, nem akartalak megbántani, és én értettem félre a dolgokat, akkor megbocsátasz? -Fred felállt megfordult, és mélyen a lány szemébe nézett. Egymással szemben álltak. –Tényleg. Bocsánat! Én csak azt hittem, hogy te hívtad el azt a lányt, és hogy engem meg csak átvertél, és… -de nem tudta befejezni a gondolatmenetet, mert Fred fogta magát és ott helyben megcsókolta. Mindenki nagy megdöbbenésére. Még George nagy megdöbbenésére is. Aztán kimentek a tóhoz, beszélgetni.
###
Szép csendes éjszaka volt. Ott ültek a parton, Fred átkarolta Shannont. Mindent megbeszéltek, amit csak a félreértésekkel volt kapcsolatos. Aztán csak ültek. Végül a fiú szólalt meg.
-Én igazán nem akarok akadékoskodni, de honnan tudtad a klubhelységben, hogy melyikünk George, és melyik vagyok én?
-Akkor őszinte leszek…
-Na, erre kíváncsi vagyok.
-Én… Tippeltem!
-Nem mondod komolyan!
-De!
-És ha véletlenül Georgeot választod?
-Végül is volt kerek 50% esélyem!
-Végül is… Annyi valóban volt! –állapította meg mosolyogva Fred. Valahogy máshogy érezte magát Shannonal, mint bárkivel, mással… egyszerűen jól érezte magát, és örült, hogy a lánnyal lehet. Nagyon boldog volt… És már alig várt a Bált. De a lány sem érzett másképp. Sőt. De volt valami, ami nyomasztotta…
###
Pár nappal később volt a bál. Fred és Shannon addig nagyon sokat voltak együtt. Sőt a lány eleget téve nagybátyja kérésének bement egy-két tanórára is. Persze Freddel és George-al. És még a folyosó új berendezését is sikerült együtt, hármuknak kitalálniuk. George is nagyon megkedvelte Shanat. A legtöbbször együtt lógtak, hárman. Sok közös csínyük is volt… Három nap alatt öt. És új találmányokat is fejlesztettek. És a lány segített fogadásokat kötni, az ikreknek. Ezek mellett, Shannon roxforti legjobb barátnője Angelina lett. Az iskola diáksága elismerte Shannont, mint a Weasley-ikrek ideiglenes cinkosát. A lány még Lee-vel is jóban volt. Mindez idő alatt természetesen Freddel járt… Érdekes napok voltak. Aztán eljött a várva várt Karácsonyi Bál napja. Mindenki majd kiugrott a bőréből izgalmában. Még Georgeék is. Nem is beszélve a lányokról. Este az ikrek felöltözve (dísztalárba, nem rózsaszínben…). A lányok fent öltözködtek. Shannon küldetett magának ruhát a húgával. Gyönyörű piros ruha volt. Félvállas. Leért a földig, és felül testhez simult. Nagyon szép volt benne. Shannon hollófekete haja a vállára omlott. Amikor lementek Frednek még a szava is elállt. Nem tudott hova lenni ámulatában. A lány utcai ruhában is nagyon tetszett neki, hát még így… Lementek a bálterembe. Harryék nyitótánca után táncoltak. Nagyon sokat… táncoltak. És az ikrekben megvillant a tudat, hogy… tudnak táncolni… Nagyjából éjfélkor vonultak el. Kétfelé… Georgeék a klubhelyiségbe, Fredék a tópartra. Már megint… Leültek a szokott helyükre, és beszélgettek.
-Tudtad, hogy nagyon jól tudsz táncolni? –bökte oldalba Shana Fredet.
-És te tudtad, hogy gyönyörű vagy? –kérdezett vissza a fiú.
-Ne essünk túlzásokba. –mosolygott a lány. Fred csak nevetett ezen. Most nagyon azt érezte, hogy igazán beleszeretett ebbe a lányba. –Fred, figyelj… -kezdte a lány, de aztán abbahagyta.
-Mondd csak! –mondta a fiú.
-Nem. Inkább mindegy. Majd később megbeszéljük.
-Biztos?
-Persze. Szép ez az este.
-Ahogy gondolod. –Fred tudta, hogyha a lány nem akarja, nem fogja elmondani. Inkább megcsókolta. Az este, vagy inkább éjszaka hátralévő részében kellemes témákról beszélgettek az (akkor már) üres klubhelységben. Vagy hajnali háromig. Aztán elmentek aludni.
###
Másnap reggel, Fred a főlépcsőn üldögélve találta meg Shannont.
-Mire vár itt a bál legszebb lánya? –kérdezte vidáman.
-Rád vár, hogy beszélhessen veled, mielőtt… hazamegy.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
